Sorsok

2007 október 14. | Szerző: amilgade |

 Az 1 hét alatt, amíg a kórházban voltunk sok mindent láttam. Nem tudom elfelejteni azokat a gyerekeket…

Mint például azt a 8 hónapos kisfiút, akit abban a kórteremben helyezték el, ahol mi is voltunk. Az egyik este egy totál lefogyott, kiszáradt gyereket hoztak be, akit én kb. 3 hetesnek néztem, akiről még aznap este kiderült, hogy 8 hónapos, fogyatékos kisfiú. A szülei full alkoholisták/kukázók. A kisfiú nagyon rossz állapotban volt, vénát 2 órán keresztül kerestek rajta, agyonszurkálták szegényt. Senki nem értette, hogy a védőnői szolgálat vagy a gyermekorvos, hogy nem vette észre, hogy ez a gyerek már jó ideje nem evett, de még csak nem is ivott. A nővérektől hallottam, hogy az orvosok fel is vették a kapcsolatot a fennt említett személyekkel, remélem jutnak valamire!!! Ahogy néztem a gyereket (és a szüleit, amíg ott voltak), azt gondoltam, talán nem is lenne baj, ha a kisfiú nem élné túl ezt a szülői gondatlanságot. Mert mi lesz vele, ha felépül, és újra hazamegy??? Megint éhezni és szomjazni fog?? vagy még rosszabb??? A szerencsétlen gyereknek ki volt festve a körme, valószínűleg a testvérei játszottak vele, csak épp vizet nem kapott. Pár nap múlva jobban lett a gyerek, és lőn!!! a teljesen szellemi fogyatékosnak hitt gyermek (aki koraszülött volt, agyvérzést és agyhártya gyulladást kapott régebben), elkezdett rám és Macusra figyelni, miközben én Fannit az ölemben altattam, és magyar nótákat dudolászva járkáltam a kórteremben. Követte a szemével a mozgásomat, és látszott rajta, hogy a kappanhangom is tetszik neki! Pedig szegény egésznap csak feküdt mozdulatlanul, néha nyöszörgött, és csak “nézett” a szemeivel, de nem látott semmit. Akkor döbbentem rá, hogy talán ha más családba született volna, és foglalkoztak volna vele, akkor nem lenne ennyire elmaradt és életképtelen!!! Így még jobban sajnáltam a kisfiút, mert tudom, hogy ha a szüleinél marad, akkor sem lesz belőle semmi/senki, de ha el is veszik a szülőktől, ugyan melyik intézetbe fog kerülni, és milyen szeretetet fog kapni?!!

De beszélhetnék arról a kisfiúról, aki a szomszéd kórteremben feküdt, teljesen egyedül, mert kiütések jöttek ki rajta, és csak egy üvegfal választott el bennünket tőle. 2 éves a kisfiú, akit senki sem látogatott, és az 1 hét alatt csak egyetlenegyszer!!!!!! járkált egy kicsit, a többi időt (a nap 24 óráját) a rácsos ágyban töltötte!!!!!!! Volt amikor üvöltött, mert szomjas volt, és nem mentek be hozzá, vagy mert hasmenése lett, és mivel a szülők nem hagytak ott pelust, hagyományos textil pelenkát kapott, amikből a híg kaki hamar kifolyt. Nem volt játéka, a kórházi játékokból kapott néha-néha egyet-kettőt. Macus és a kisfiú, üvegfalon keresztül jól kijöttek egymással. A kissrác felállt az ágyában, és rátapadva az üvegre nézett bennünket, ahogy mi meséskönyvet lapozgatunk, kockázunk, vagy a párom fel-fel dobja magasba a lányom. Nekem meg a szíves hasogatott, hogy milyen szülő az ilyen, aki be sem jön a gyerekhez!!! Nem bírtam tovább, megkérdeztem, hogy vannak-e szülei. Vannak!! Nagyon szegény szülők, az ország határán élnek, és hála a kórház összevonásoknak, a kisfiú ide került, és mindennap hívják a kórházat, hogy megkérdezzék mi van vele. Azt már kisbetűvel jegyzem meg, hogy volt anyaszállás, ahol az anyák ingyen kaptak ágyat és 3x étkezést. De nem tudom, hogy mi lehett ennek a kisfiúnak otthon, lehet, hogy van egy kisebb testvére, és ezért nem lehetett vele az anyukája. Volt olyan esett, hogy valamilyen nikecell darab került be hozzá, és azt ette meg, én meg rohantam a nővérekhez, hogy vegyék el  a gyerektől. Még Macus megléte előtt Floridából hoztak nekem egy játékmacit. Betettem a szekrénybe, és azóta ott ücsörgött szegény mackó, mivel Macusnak rengeteg játéka van, és nem volt szükség rá, hogy kivegyem. Az utolsó nap, bevittem ezt a mackót a kisfiúnak, hogy legyen egy saját játéka. Amikor megkapta, puszilgatta és ölelgette a játékot, mi meg anyukámmal könnyes szemmel néztük a jelenetet, és otthagytuk szegénykét, bezárva  a rácsos ágyba…