Hó, hahóóóóóóó

2007 november 19. | Szerző: amilgade |

 A hétvégén meg akartuk mutatni Macusnak a havat. A hegyekbe 20 centis hó van, ezért gondoltuk felmegyünk egy kicsit. Balázsékkal mentünk, és a kedvenc helyünkre próbáltunk elmenni. Addig nem is volt baj, amíg be nem fordultunk arra az útra, ami felvisz a Bükk-fensíkra. Mert az az út, tükörjég volt, amit először nem vettünk észre, mert szépen mentünk fölfele. Azt észrevettük hogy az elektronika rásegít egy kicsit, de hát ez a “dóga”. Már majdnem felértünk az “egyenes” útszakaszhoz, amikor rámentünk egy még jegesebb szakaszra, ahol majdnem lefulladt az autónk. A férjem mondta is, hogy reméli Balázsék nem akadnak el, mert emelkedőn a büdös életbe nem indulunk el hólánc nélkül. Elakadtak.

Mi is megálltunk, kézifék behúzva! A férjem kiszállt, és majdnem dobott egy hátast, mert tükörjég volt az egész út. Én meg a kocsiban “bizisten” úgy éreztem, hogy visszafele csúszunk. Egyből azok a szegény gyerekek jutottak eszembe, akik megfulladtak, mert a kocsi becsúszott a vízbe. A férjemnek is ez jutott eszébe, mert visszajött (nagy nehezen, csúszkálva), és hátrafele csúszva az út szélére álltunk, ahol volt egy kis hó. Mi bennt a gyerekkel a kocsiba, a férjem Balázs feleségével próbálta tolni a kocsijukat, hátha elindul, de csak állt egy  helyben. Jött egy autó szintén fölfele, akinek meg kellett állni, mert Balázsék az út közepén álltak. Onnantól kezdve az az autó sem tudott elindulni, sőt, a kanyarba keresztbe fordult, és a hátsó kereke az árokba landolt. Közben fenntről jöttek lefelé (autók) pipiskedve. Komolyan mondom, szinte topogtak a kerekek, úgy jöttek lassan. Ők is megállatak segítettek a 2 kocsin. Megfordították, hogy lefele tudjanak menni. A férjem visszajött, és ott maradtunk tök egyedül felfelé menetbe. Egyértelmű, hogy mi sem tudtunk elindulni. Térerő meg nincs. Megpróbáltunk fordulni, de a mi hátsó kerekünk is az árokba landolt, ráadásul úgy, hogy a kocsi fara beleállt az út oldalában lévő hóba. Balázsékkal úgy beszéltük, hogyha 20 perc múlva nem jelentkezünk, felgyalogol valahogyan, hogy segítsen. Addig nem vártunk! Kiszálltam, felmásztam az út oldalára, ott vagy 30 centis hó volt. A kocsinak a hátsó ajtajából épp az üveg és alatta egy kis rész látszott ki. Na ott kezdtem tolni, de a kezem alatt éreztem, hogy a lemez benyomódik, mondom magamba, még az kell, hogy behorpasszam a alig 3 hónapos autónkat. Most cseréltük le szeptember 5.-én a régi autónkat egy újra. Bár a régi is csak 3,5 éves volt, de mivel nyáron belénkjöttek hátulról, és bár úgy megcsinálták, hogy semmit nem lehetett észrevenni, mégis kaptunk az ajánlaton, amit a márkaszervíz a javítás után tett, hogy bevenné az autónkat, ha vennénk egy újat. Na szóval, próbálom tolni, a kocsi meg sem mozdul. Na akkor kapott el a pánik. Egy másféléves törpével, fennt a hegyekbe, 0 fok alatti hőmérsékletű időben… Aztán végül meg tudtam lökni az autót, hogy a kerék kijöjjön az árokból. Utána azt néztük, hogy leszakadt-e a kocsinak az alja, de szerencsére nem. Mi is elindultunk lefelé. Szegény Balázsék már tök idegek voltak, és baromi lassan mentek, hogy beérjük őket, ami sikerült is. Miközben lefelé araszoltunk, felfelé jött a kavicsszóró autó!!!!:-) De nem vette el ez az incidens a kedvünket. Irány Bánkút!!

Végül Szentléleken kötöttünk ki, ahol Macus mászkálhatott a hóban, de sajna nem jött be neki. Inkább a szánkózás érdekelte, de még nincs neki való szánkónk. Hulla fáradtan érleztünk haza, és levontuk a tanulságot, hólánc nélkül sehova!!!!!!!