Kórház

2007 október 11. | Szerző: amilgade |

 Kórház….ott voltunk 1 hétig.

Hol is kezdjem… talán ott, hogy a barátnőm az 1 éves kisfiával, aki befulladt, bement a kórházba, ahol én egy pénteki napon meglátogattam. Szörnyű volt! Pont akkor kapott infúziót egy gép segítségével, akkor kötötték be. Petike sírt, rekedt hangon, és én is elsírtam magam kinnt a folyosón, ahogy láttam az anyát és gyermekét. Borzasztó volt látni a beteg gyerekeket. A folyóson vannak rajzok (mesehősök, állatkák), de a szobák csupaszok és kopárak, a rácsos kiságyak sivárak. Akkor azt kértem az Istentől, hogy ide soha nem jöjjek a gyerekkel. Amikor hazamentem, lezuhanyoztam, domestos-oztam, és a szennyesbe tettem a ruhám, mielőtt Macushoz mentem volna. A következő héten hétfőn hazaengedték a barátnőmet Petivel, pénteken pedig Macus nyűgös lett. Szombatra pedig “taknyos”, vasárnap még egy kicsit köhögöt is, de nem volt vészes. Hétfőn hajnal 6-kor arra ébredtem, hogy a mellettem fekvő lányom jajgat. Nem tudom ki hallott már 16 hónapos (egyáltalán kisgyereket) jajgatni. Komoly kínokat áll ki a felnőtt, mert nem tud segíteni a gyereken. Fanninak be volt dugulva az orra, és köhögöt, és jajgatot. Csak ölben akart lenni, még megreggelizett, és ivott egy keveset, utána elvittem a gyerekorvoshoz. Az orvosnál egy “kisorvos” hallgató nézte meg a gyereket, ahol Fanni végig ordított szokás szerint. Én mondtam, hogy agyerek nagyon fura, mert jajgat, és nem lehet lefektetni, csak ölben lehet tartani. A kisorvos megállapította, hogy hörgőgyulladása van a lányomnak, a saját orvosunk pedig felírta a gyógyszert. Egy kanalast, egy antibiot. és egy kúpot köhögés ellen. A kúpnál felhívta a figyelmemet, hogy csak akkor adjam 3x, ha nagyon köhög a gyerek. Csak az antib-t tudtam kiváltani a gyógyszertában, mert a többit  készíteni kellett, így azokért délután 2 körül mentem. Addigra Fanninak elmúlt a köhögése, csak jajgatot és továbbra is ölben volt. Nem evett és ivott. Kora este 5-kor felhívtuk az orvost, hogy jöjjön ki, mert ilyet még nem tapasztaltunk s gyerekkel, és egésznap csak 260 ml vizet ivott meg. Az orvos nem volt otthon, meghagytuk a számunkat és vártunk… 6 órakkor beadtam a gyógyszereket, most már a kúpot is, és mondtam a férjemnek, hogyha nem hív az orvos 7-ig megyünk az ügyeletre. Fél 7-kor hívott, 3/4 7-kor nálunk volt és 1/4 8-kor már a kórházba voltunk. Fanni csúnyán fulladt… már délelőtt is, csak nem vették észre… no comment…

Én teljesen kiborultam, összedobáltam a ruhákat, a gyerekét és az enyémet, mert hallottam hogy van anyaszállás. Az orvosnő megvizsgálta Macust, majd kérdezte, hogy akarok-e anyaszállásra menni, mire én azt mondtam, hogy 10 percre lakunk a kórháztól, akkor már Ő is hevesen rázta a fejét, hogy akkor nem szükséges. Ahogy felértünk a kórterembe (ugyanazon az osztályon voltunk ahol Petiék), rögtön porlasztották, és vénás hörgőtágítót is kapott. Akkor derült ki, hogy a kúp, amit a gyerekorvos írt fel, az is hörgőtágító volt, és ha 2-kor is beadtam volna, talán nem fajult volna el ennyire a dolog… Aznap éjszaka bennt maradhattam… a gyerek benyugtatózva, most már aludva, én egy kisszéken, fejem a vasrácson… A branült a jobb kezébe tették, gondolom siettek, nem figyelték, hogy jobbkezes a lányom. 2 nap múlva már balkézzel csinált mindent, a jobbkezét alig használta. reggel fél 8-kor el kell hagyni a helyiséget, mert vizitre készülődnek, csak 10 körül lehet visszamenni. Anyukám ment 10-re, én lefeküdtem egy kicsit, majd du. 2-kor váltottam. Már az első bennti napon rohamosan javult Macus állapota. Bár még feküdt és aludt inkább, de tudott feküdni és aludni. Alsó és felső légúti összeszűkülése volt, ezért fulladt. Vírust kapott el, amit valszeg én vittem haza… Este addig maradhattam, amíg elalszik a lányom. Az estis nővérkét kérdezetm, hogy reggel 5-re visszajöhetek-e. (elvileg igen) A válasz megdöbbentő volt…NEM, mert nem vagyok anyaszálláson. A kezelőorvosunk elfelejtettem megmondani, hogyha az anyuka nincs az anyák szállásán, akkor nem mehet be reggel. A nővér egyszerűen a szemembe mondta, hogy nem enged be reggel (hajnalba). Totál sokk nálam, sírva vártam a férjem a parkolóba, amikor már hazafelémentem. Megegyeztünk, hogy hajnalba bevisz, lesz ami lesz.

Reggel 6-ra mentem vissza, azzal a hátsó szándékkal, hogy az éjszakások talán már hazamentek. Még ott voltak, és én félve kérdeztem meg tőlük, hogy bemehetek-e. “Persze anyuka” mosolyogva, én meg azt sem tudtam, hogy mi van. Mi a jó abban, hogy az amúgy is ideges anyukát, még jobban felidegesítik!!!!! A szomszéd szobában lévő kislányhoz az anyukája már 5.kor megérkezett, Ő szólt nekem, hogy lassan menjek be, mert látta, hogy most aludt el Macus. Amikor odamentem az ágyához, a Kismacim le volt kötözve, és Ő szűkölve nézett rám, mert nem tudott mozogni!!!! Nem tudom leírni mit éreztem akkor, zokogtam, miközben szabadítottam ki a kezeit és lábait. Annyira felzaklatott, hogy a nővérekhez sem tudtam menni, hogy mi ez. A másik anyuka elmondta, hogy amióta bennt van, senki nem ment a gyerekhez, tehát 5 előtt már rajta volt a pányva. Ezt azért írtam le, mert akkora letolást kaptam, hogy leszedtem a pányvát a gyerektől, mivel vizeletet akartak tőle venni. Csak épp nem adtak vizet neki este, pedig Macus minimum fél liter vizet iszik meg éjszaka, akkor pedig kb. 1 decit kapott. Én itattam meg reggel, kb fél litert ivott meg egyszerre. A férjem tombolt, be akart jönni hogy elorángassa a nővéreket, de enm engedtem. Nem tudtuk semmivel bizonyítnai, hogy mikor és miért került Macus kikötözésre.

Nem írom le a napokat, mert nehéz lenne. Azt hittük pénteken hazamehetünk, mert Fanni nagyon jól érezte magát, már nem kapott vénásan semmit, és a szobában lévő kisebb  gyerekeket alig hagyta pihenni, mert szaladgált, zörgött, egyszóval játszott. A hétvégén is bennt voltunk, csak e hét hétfőjén jöhettünk haza. Most már jól van, bár még szedünk gyógyszert. Előjöttek a rémálmok, tegnap éjjel kezdődtek, ma már délutáni alváskor is felléptek. Az eegyre többet beszélő lányom csak a “nem, nem nem” szót használta vagy 2 napig, mindenre. Még most is előfordul, hogy játszik, vagy rajzol és egyszerre csak kijelenti, hogy NEM. Szegényke… remélem hamar elfelejti…